Adventi mini-interjú: Kilyén Manufaktúra

Már csak egy nap van a Fészkelő karácsonyi nyereményjátékából, jöjjön hát az utolsó interjú, amit a Kilyén Manufaktúra megálmodójával, Józseffel készítettünk.

Kép forrása: Kilyén Manufaktúra

A Kilyén Manufaktúra alkotásait látván, nem hinném, hogy újkeletű a fával való kapcsolatod, mikor és hogyan kezdődött el a „románc”?

Onnan számolva, hogy édesapám asztalos volt és a nagyapáim is fúrtak-faragtak, azt hiszem, hogy beleszülettem. Már kisiskolás koromban a falun töltött nyári vakációk alatt vitt magával nagyapám padolni, tetőt javítani vagy csak néztem, ahogy esztergál vagy kifarag egy fejszenyelet. Önállóan, segítség nélkül, eladható terméket középiskolás koromban készítgettem, úgymond megkerestem a zsebpénzemet.

Kép forrása: Kilyén Manufaktúra

Hogyan indult útjára a Kilyén Manufaktúra, hobbiról, szakmáról vagy karrierről beszélünk?

2001 óta foglalkozok a fa megmunkálásával főállásban, természetesen az asztalosság több formája is megfordult a kezem alatt, ha mondhatom így. A nagyobb kaliberű munkák közül a lépcsőépítést, tervezést nagyon szerettem, de sajnos a 2008-as válság rányomta a bélyegét mindenre és elfogytak a megrendelők. Ezután váltottam a kézműves vásárokon eladható eszközök, ajándéktárgyak és főként ékszerek készítésére. Tehát inkább a szakmából lett hobbi, mivel mostmár nagyon ritka, hogy rendelésre készítsek nagyobb munkákat. A karrier kifejezést valahogy nem tudom magamra érteni, de ha abból a megközelítésből nézzük, hogy a termékeim kelendőek, eladhatóak vagy, hogy egyediségük folytán többek el- és felismerik, illetve válasszák, akkor talán nevezhetjük pályafutásnak.

Kép forrása: Kilyén Manufaktúra

Honnan jönnek az ötletek, inspirációk?

Az ötletek a látottakból jönnek, formák, idomok, alakzatok, bármi megihlethet, ami a látókörömbe kerül. A textúráról beszélve a fánál, mint alapanyag, ez az egyik legfontosabb dolog. Nem kevés időmbe telt kiválasztani azokat a faanyagfajtákat, melyek alkalmasak ajándéktárgyak, ékszerek készítésére. És ennek a folyamatnak sose lesz vége, hisz az egzotikusabb anyagokhoz nehézkés hozzájutni, de mindig kerülhetnek fel újdonságok a palettára.

Kép forrása: Kilyén Manufaktúra

Persze csupán egy fadarab is adhatja magát, vagy nem, hogy mit lehet belőle készíteni. A mintázottabbakhoz mindenképp előnyösebb egyszerűbb formát választani, hogy érvényesülhessen a fa erezete. A formákkal, technikákkal kísérletezni mindig kell és akármilyen rutinos az ember, úgy is összejön kevésbé sikeres darab, de majd a következő : )

Kép forrása: Kilyén Manufaktúra

Hogyan készülsz az ünnepekre?

Az ünnepekre előveszem a tavalyról megmaradt karácsonyfadíszeket, de a viccet félretéve inkább ékszerből vagyok felkészülve, már ami a vásározást illeti. A megszokott darabok mellé természetesen újabbak is kerültek, igyekeztem pár munkaigényesebb darabot is készíteni, melyhez az új mániám, a népművészeti motívumok átdolgozása adja az alapot.

Kép forrása: Kilyén Manufaktúra

Hol találkozhatunk veled és munkáiddal karácsony előtt?

A tavalyhoz képest az idén picit kevesebb helyen leszek jelen, Szentgyörgyön már voltam, 17.-étől karácsonyig Székelyudvarhely találtok meg, de közben 18 és 19.-én még elugrok Csíkszeredába is, ahol a főtéren megszervezett karácsonyi vásáron veszek részt. De ha nem találkoznánk, munkáimat ide kattintva nézhetitek meg.

Kép forrása: Kilyén Manufaktúra

Végezetül megmutatnánk, hogy mivel készült két szerencsés nyertes számára a Kilyén Manukatúra és a Fészkelő angyalkája. Ha még nem jelentkeztetek a nyereményjátékra, még megtehetitek, ide kattintva.

Kilyen Manufaktura 8.1 Kép forrása: Kilyén Manufaktúra

One thought on “Adventi mini-interjú: Kilyén Manufaktúra